Első (két) félmaratonom története: Szeibert Anikó

Most már tudom, hogy futni a kosárlabdapályán kívül is lehet, sőt…

Kosarasként soha nem értettem a futókat. Nem is futottam a kosárpályán kívül. Pedig kosarazáson kívül sok más sportágban is kipróbáltam magam. Rendszeresen síeltem, korcsolyáztam, bringáztam, túráztam, stb. A futás számomra mégis valamilyen elérthetetlen mumus volt.

2014 szeptemberében történt valami. Ekkor kezdtünk el futni férjemmel és 6 éves kisfiúnkkal, készülvén a 2700 m-es SPAR Maratonkára. Bár az első 100 m-ek, havi 1000 km bringa ellenére is nagyon nehezen mentek, 2014 novemberében gondoltam egy merészet és beneveztem az első 7 km-es versenyemre Siófokon. Nagyon jó élmény volt, szép emlék. Mégis az idei szeptemberi Wizz Air Budapest Félmaton első hivatalos félmaratonja után úgy döntöttem, idén nem nevezek több félmaratonra… Hiába sikerült álomidőn, azaz 2 órán belül teljesíteni az első félmaratonom, valahogy nehezen tudtam átlendülni a holtponton, meleg volt, sokan voltak, sokat kellett előzgetni és… ezért a Wizz Air nekem nem kifejezetten az örömfutásról szólt… Valahogy hiányzott az első félmaraton-eufória a célba érkezés után…

A férjem szerencsére változtatott az „elhatározásomon”, mert októberben azt mondta, hogy Siófokon a 12. K&H Mozdulj! Balaton Maraton és Félmaraton eseményen szeretné lefutni az első félmaratonját. Hát legyen, utolsó percben ugyan, de beneveztünk.

Ami a felkészülést illeti, éreztem, tudtam, hogy most többet, jobban és okosabban edzettem, mint a szeptemberi első fm előtt. (A nyári hőségben nem sok kedvem volt futni, inkább bringáztam és úsztam).

Nem mindenáron, de volt egy elképzelésem egy holtpont nélküli 1 óra 55 perces időről. Egyik Facebook csoportbeli futótársnővel levelezve pedig arra gondoltam, de jó lenne együtt futni és a célba érkezésünket többször is vizualizáltam.  Többnyire egyedül futok, és a Wizz Air után az említett futótársnőm eredményeit látva nagyon vágytam rá, hogy ne magányosan kóboroljak a tömegben, hanem olyan futótárssal fussak együtt, akivel hasonló tempót futunk. Férjemmel viszont megegyeztünk, hogy mindketten saját tempóban haladunk.

Az első 3 kilométernél jó mentorként nem engedtem, hogy férjem elfussa az elejét. Szigorú voltam, és kb. 5 méterenként mondtam neki, hogy vegyen vissza a tempóból, ne hagyja, hogy a tömeg magával ragadja. Elég sokan le is előztek minket az első 3 kilométeren, akiket később könnyedén visszaelőztünk. Épp a 3. kilométer környékén jártunk, amikor mondtam a férjemnek, hogy innen már nem kell visszafogni a tempót, futhatunk ahogy jól esik. És itt „futottunk össze” az említett futótárssal, innentől együtt futottunk. Ideális futóidő volt, örültem, hogy csak karmelegítőt vettem fel a rövid ujjú pólóhoz, amit könnyedén le tudtam venni és az övtartómra kötni. Futótársnőm kihasználva az alkalmat, hogy nincs se fotós, se videós a közelben bravúrosan levette az aláöltözetet az egyesületi pólója alól.

Kb. féltávig együtt haladtunk hárman. Az első kör utáni időmérő szőnyegen átlépve hallottam a nevemet és egy másik egyesületes futótárs nevét, amint a speaker bemondta. Hihetetlen jó érzés volt. Rápillantottam az órára és elégedetten nyugtáztam, hogy nem futottam el az elejét. 10,6 km – 00:57:42.

Innen hát mindent bele! Hadd szóljon, aminek szólnia kell! Férjem időközben lemaradt kb. 10 méterrel mögöttünk. A 12. kilométertől gyorsítani kezdtünk futótársammal, így férjem utólagos bevallása szerint nőtt a távolság köztünk. Azt mondta, hogy többször gondolt arra, hogy belesprintel és utolér bennünket, de mindig eszébe jutott egy tanulságos csoportbeli maratoni beszámoló, amit nemrég hangosan felolvastam neki, ezért haladt tovább a saját tempójában. Összességében iramfutóként tekintett ránk, azt mondta, nagyon jó volt így futnia, nem kellett állandóan az időmérő óráját nézegetnie.

Maga a pálya számomra szokatlanul sík volt. Ehhez nem vagyunk hozzászokva, mert itthonról csak szintest tudunk futni, bármerre indulunk. A balatoni szakasz gyönyörű volt, az utcákon a lehullott levelek sajátos színjátéka még csodásabbá varázsolta az idei őszt. Bár nem sütött a nap, a Balatonnak mégis csodálatos színe volt, enyhén fodrozódott csak, nem hullámzott.

A futótársak, akiket oda-vissza kerülgettünk, mosolygósak, barátságosak voltak. Egy srác többször meg is jegyezte, hogy nagyon keményen nyomjuk. Majd amikor a 18. km után lehagytuk, meg is kérdezte, hogy akkor most mi gyorsulunk, vagy ő lassul?

Futótársammal gyakorlatilag végigbeszélgettük a távot, úgy suhantak a kilométerek, hogy észre sem vettük. Ja, és sikerült felrúgnom egy narancssárga bóját is, miközben épp az egyesület vezetőjével pacsiztam futás közben.  A 19. kilométertől belehúztunk, no onnan már nem épp beszélgetős tempóban haladtunk közel 5 perces ezrekkel. Ráadásul a 19. kilométernél már a férjem is beért minket, mert én a 18. km-nél található frissítőállomásnál hosszabban elidőztem, akarom mondani feltankoltam a végső megmérettetésre.

Mivel nem futottuk el az elejét, így végre maradt elég energia az utolsó 3 kilométerre, amit boldogan és tempósan sikerült véghezvinni.  Hárman egyszerre léptük át a célvonalat! A speaker be is mondta, hogy boldog FuTeamesek a célban! A második 10,55 km jobb lett, mint az első 10,55 km, tehát okosan futottunk!  Nem is lehetett ezt másképp, hisz minden adott volt: ideális futóidő, ideális pálya, ideális futótársak, jó hangulat, stb. Végre megtapasztalhattam én is, milyen egy olyan futóverseny, aminek minden pillanatát élveztem. Igazi örömfutás volt, amit ráadásul megálmodott időn belül sikerült teljesíteni. Nem haladok nagy léptekkel, nem akartam egyből 1:50 alatt lefutni, gondolom ezért is sikerült fájdalommentesen, nem szenvedősen az 1:54:31-es befutás. Ami abszolútban 69. helyre, női kategóriában 4. helyre volt elég. Kőkemény 2 mp-el elmaradva a korosztályos 3. helyezett mögött.

Summa summarum jó volt visszatérni Siófokra, kicsit UB nosztalgia is volt egyben, no meg átléptem az 1000 km-et az idén vásárolt Spuri Futóboltos cipőmmel. Ahhoz képest, hogy az utcai cipőimen mind egytől egyig meglátszik már pár kilométer is, ez a pronáló cipő annyira jó, hogy nem látszik rajta az 1000 km. Olyan jó élmény volt, hogy eldöntöttük: jövőre biztos, hogy két napot szánunk rá. Még az is lehet, hogy megpróbálkozunk a maratonnal 3 részletben…