Első félmaratonodra készülsz? Keresd meg a társaidat!
Mindig van olyan, aki élete első félmaratonját tervezi. Nem biztos, hogy a 29. Wizz Air Budapest Félmaratonon, lehet, hogy majd csak novemberben – az is lehet, hogy egészen az út elején tart még, most ismerkedik a kilométerekkel. De a terv megvan már. Hogy a motiváció és a jókedv, no, és a társak se hiányozzanak a felkészülésben, mi létrehoztunk egy csoportot „Első félmaratonomra készülök” néven. Lépj be bátran!
Ha most duráltad neki még csak magad, akkor azért. Ha már szereztél némi tapasztalatot, hogyan lehet ésszerűen emelni a távot, hogy elérd végre az áhított célt, akkor azért. Eszmecsere, diskurzus – és közös futások, edzések, buli. ez vár, ha elsőbálozóként belépsz a csoportba. Tartozz egy remek csoporthoz, amit egy dolog fog össze: mindannyian az első félmaratonotokra készültök! Együtt még könnyebb elhinni: a félmaraton igenis legyőzhető távolság!
És aki már futott félmaratont? Jöhetnek bizony a tapasztaltak is, segíthetik a „kezdőket”. Aki pedig közben túl van rajta, annak sem kell elhagynia a csoportot, várjuk a beszámolóját, tanácsait a többieknek.
Mert jó egy csapathoz tartozni, és jó egy biztos pontról elkezdeni a felkészülést. Kezdd hát velünk!