Hírünk a világban – Spanyolország

Új sorozatunk harmadik részében a spanyol Corricollari es Correr magazin márciusi riportját mutatjuk be magyarul a tavaly őszi félmaratonról, de természetesen eredeti nyelven is elérhetővé tesszük az anyagot. Jó látni, hogy mennyi helyre viszik eseményeink hírét! Jó szórakozást az olvasnivalóhoz!

Az eredeti dokumentum >>> megtalálható itt pdf formában (elmentve pdf-ként tetszőlegesen nagyítható a könnyebb olvashatóság érdekében)

Budapest 21 kilométerben

Budapestet joggal tartják Európa egyik legszebb városának, ahol egymást érik az UNESCO által világörökség részének nyilvánított helyszínek, köztük a Duna-part, a Várnegyed, az Andrási út, a Hősök tere és a világ második legrégebbi metrója, a Millenniumi kisföldalatti. Budapest csodái között futni pedig igazi megtiszteltetés számba megy.

A város csodálatos reggelre ébredt. Ki gondolta volna, hogy a budapesti őszben egy atlétatrikó és rövidnadrág is elég lesz? A startpisztoly a buja vegetációjáról és pazar műemlékeiről híres Városligetben dördült el, ahol akadt hely mindenkinek, aki elszánta magát a Budapesti Félmaraton teljesítésére, azaz a városon keresztül kacskaringózó 21 kilométeres táv teljesítésére. A kitűnő hangulatról a Városliget pázsitján tartott zenés bemelegítő és táncok, a karibi jókedvről pedig a brazil batucada ütősei gondoskodtak.

A Budapesti Félmaraton gyakorlatilag sík útvonala minden igényt kielégít, kedvez azoknak, akik saját idejükön kívánnak javítani, és azoknak is, akik megelégszenek a táv teljesítésével, miközben az útba eső szépségekben gyönyörködnek. Magunk mögött hagyva a Városligetet az országalapítás millenniumának emléket állító Hősök terén át érkezünk az Andrássy útra, ahonnan a festői Opera és a Lánchíd felé vezet a látványosságokban gazdag útvonal. A hídon túl az öreg Buda várja a futókat patinás Várnegyedével, amelynek lábánál törnek a felszínre a város termálfürdőit tápláló gyógyvízforrások. A versenyzők a budai oldal után a Szabadság hídon keresztül térnek vissza a pesti oldalra, ahol a rakparton fut tovább a mezőny a Parlament csipkézett tornyai alatt, majd pedig a Margithídon át érkeznek a város legnagyobb szabadtéri parkjába, a Margitszigetre. Innen az útvonal a történelmi belváros utcáin keresztül kanyarog egészen vissza a Városligetben kifeszített célszalagig.

A Budapesti Fémaraton nem csak műemlékek sora és a szemünk láttára megelevenedő történelem, hanem az útvonal egész hosszán a versenyzőknek szurkoló budapestiek vendégszeretete teszi igazán egyedivé a versenyt, amely után egyöntetűen úgy nyilatkoznak a résztvevők, hogy márpedig „a maratonon futni jövőre is kell”.

Azok számára, akik ismét szeretnék a sportnak áldozva megismerni a várost, és részt venni a buliban, amit a Félmaraton jelent, a következő időpontokban ezt újra megtehetik: április 13-án kerül megrendezésre a 29. Telekom Vivicitta Tavaszi Félmaraton, szeptember 14-én a 29. Wizz Air Budapest Félmaraton és október 12-én a 29. Spar Budapest Maraton.

Képek és képaláírások

A Budapesti Félmaraton gyakorlatilag sík útvonala minden igényt kielégít, kedvez azoknak, akik saját idejükön kívánnak javítani, és azoknak is, akik megelégszenek pusztán a táv teljesítésével.

A Lánchíd – amelyen keresztülvezet az útvonal – köti össze Buda és Pest régi városait.

A rajt és cél is a Városligetben volt, ami megkönnyítette a versenyzők és kísérőik számára a helyszín megközelítését tömegközlekedéssel.

Információ:
Budapesti Félmaraton
Dátum: 2014. szeptember 14.
Helyszín: Budapest
Versenyszámok: 21 kilométer, 21 kilométer párban és Fun Run (3,4km)
Megközelítés: a Wizz Air üzemeltet elérhető áron közvetlen járatokat Madridból, Barcelonából, Málagából és Alicantéből.

Részletes információk: www.budapestmarathon.com