A kérdés jó. Hányan futottak tavaly félmaratont?

(Update: belinkeltük a cikk alapjául szolgáló táblázatot!)

Gondos kutatómunkával – tényleg kutyanehéz mindennek utánajárni, böngészni, keresgélni, figyelni – elkészítettük a kis anyagunkat arról, hogy az összes valahol meghirdetett magyarországi félmaratonokon hányan értek célba, s persze kíváncsiak voltunk arra is, hogy ebből mennyi ember arcán látszott a célöröm egy-egy BSI eseményen. És az eredménynek nagyon örültünk!

Mindösszesen 52 valahol meghirdetett, valahol megrendezett félmaratonról szereztünk tudomást az országban, illetve ezek eredménylistáiról. A listák alapján sikerült összesítenünk ez év elején a tavaly félmaratont futott emberek számát, s úgy számoltuk, hogy tavaly összesen 18766 ember érkezett célba valamilyen félmaratonon. A legkisebb létszámú félmaraton 10 fővel indult, de akadtak igen népes félmaratoni mezőnyök is. Mégis, ami számunkra különösen öröm volt, az az, hogy az első négy legnépesebb mezőnyt a BSI tudhatta magáénak.


A Telekom Vivicittá Félmaratonon, a 19. K&H Maraton és Félmaraton váltón, a 9. E.ON Délibáb Sportfesztiválon, a 27. Nike Budapest Nemzetközi Félmaraton és a 9. Balaton Maraton és Félmaraton futottak a legtöbben. Ebből az abszolút csúcs a szeptemberi esemény volt: itt 6751 fő indult, és ért is célba. És ha ide számoljuk a szintén sok embert megmozgató 3. Samsung Olimpiai Zöld Fesztivál futóit is, akkor elmondhatjuk, hogy összesen 12759 embert futott a BSI félmaratonjain a tavalyi összesen 18819 félmaratonista közül. Ez azért nem semmi!

Idén szeretnénk ezt a számot is meghaladni, ami nem is lesz nehéz, hiszen egyre többen szeretnek futni, s egyre többen próbálkoznak meg a félmaraton kis felkészüléssel már nem is olyan ijesztő távjának. Ráadásul tegnapi cikkünkben már a FélMaratonMánia keretében négy félmaratont teljesítő futóink számára kitalált ajándék érmet is megmutattuk, s az éremterv nagy tetszést aratott. Így várható, hogy mind többen és többen szeretnének majd velünk futni. Szép évnek nézünk tehát elébe!

Ide kattintva érhetitek el a cikk alapjául szolgáló táblázatot.