Félmaratoni történet: Palotai Márta
Kedves Futótársaim! Szívesen megosztom a történetem azokkal, akik szintén ennyire szeretik a futást, vagy azokkal, akik hezitálnak azon, hogy kezdjenek hozzá,vagy milyen sportot válasszanak.
Gyerekként sportoltam rendszeresen, igazából Édesapám szerette volna, ha sportoló lennék, gyerekfejjel erőltetve éreztem, de most felnőtt fejjel teljesen másként látom és élem át a SPORT iránti gondolkodásomat. Sokáig nem sportoltam, házasság, sok munka, gyerekszülés, elvitte minden lelkesedésem, erőmet, lusta voltam….Idő mindig arra van, amire szakítasz!
Nem volt hobbim, nem volt szenvedélyem, hiányzott az életemből valami. Nem voltam teljes, sokéig nem tudtam, mi hiányzik. Elváltam, sok magánéleti probléma, egyedül gyereknevelés. Egyik nap, szép napos idő volt éppen, jött az ötlet, hogy felveszek egy tornacipőt és futok egyet a szabadban. Így elsőre futottam kb. 3-4 km-t. Nagyon tetszett, jól éreztem magam tőle. Ott indult el, futottam rendszeresen. Ez másfél éve történt. (Előtte konditeremben is edzettem heti 4-5 alkalommal, de összehasonlíthatatlan a szabad ég alatti futással.) Jöttek a nagyobb távok: 5 km volt mindig az alap, néha-néha hosszabb távok. Most nyáron futottam 17 km-t a Balatonon, ott döntöttem el, hogy indulok a FÉLMARATONON!
Áprilisban Midicittán is részt vettem, ott a verseny feelingje fogott meg, sok ember azért van ott amiért én, azt érzi amit én, és együtt vagyunk. Tavasszal és nyáron keményen edzettem a félmaratonra, minden másnap futás. Balcsin mindennap! (7-8 km/ nap) Nagy kihívásként vártam a szeptember 4-ét, készültem rá lelkileg, fizikailag. Előtte lévő hétvégén Jászberényben volt egy félmaraton, amit váltóban futottam le. Teljesen más hangulata volt ennek a kis családias versenynek, mint a Nike Félmaratonnak. Mindkettő nagyon tetszett, egyik családias, kis létszámú, környék megismerő céllal inditott verseny volt, a másik egy nagy tömeges verseny, 7000 ember, aki elfelejtette aznapra az összes gondját, baját, azért volt ott, hogy lefussa 30 fokban a 21 km-t, hogy bizonyítson magának!
A nagy verseny hetében pihentem, nem futottam, ettem rendszeresen és pihentem, megmasszíroztattam magam az előtte lévő nap. Nem akartam túlhajszoltan, fáradtan, éhesen elmenni, ez volt életem első félmaratonja. Izgatott voltam, alig aludtam éjjel, már kora hajnalban ébredtem. Nagy nap a mai! Fiam, aki már 5 évessé cseperedett elkísért, nagyon boldog voltam, hogy ott volt végig, és várta, hogy elinduljak, és célba érjek!
10 éve halt meg Édesapám, halála előtt 2 hónappal lefutotta Ő is a félmaratont, megvan az emléklapja: 2óra 05 perc… Az ő emlékére, és azért, mert magamnak is akartam bizonyítani, hogy az emberi akarat, sok mindenre képes. A verseny egy fantasztikus érzés volt, szinte a fellegekben jártam közben és utána is. Egyszer sem fordult meg a fejemben, hogy feladom, volt erőm végig. Az utolsó két km volt nehezebb, a légzésem már nagyon felületessé vált, a sok innivalótól már hányingerem volt, 30 fok, meleg, hőség, aszfalt, jó zene és a szurkolók! Teljesen más állapot!
Leírhatatlan, ezt csak az érzi és érti meg, aki részt vett ezen! Másnap szabi, fáradt voltam nagyon, alig éltem. De nem vette el a kedvem a futástól, SŐT, 2 nap múlva már róttam a szokásos köröket. Ez lett a szenvedélyem, a hobbim, az életem! Ha ez nincs, üresnek érzem magam, szükségem van rá, mert ez nyugtat, feltölt, fontos döntéseket hozok meg magányos futásaim ideje alatt, átgondolom az életem, nagy ötletek, nagy döntések…
Mindenkinek csak javasolni tudom a futást, ha érez magában erőt, mérettesse meg magát egy versenyen, ott erőt kap a többi versenyzőtől, és a szurkolótól. Menni fog, mert miért ne menne, minden csak rajtad múlik, a te akaratodon!
