A félmaraton orvosi szemmel

Hogy a legyőzhető távolság valóban legyőzhető legyen!

Mindig hangoztatjuk, hogy nem elsősorban a táv, hanem az iram öl! Ezek után talán nem is meglepő, hogy a relatív adatok tekintetében nem a Budapest Nemzetközi Maraton, hanem a Budapest Nemzetközi Félmaraton ad nagyobb munkát a versenyt biztosító egészségügyi személyzetnek. Érdemes tehát tisztában lennünk azzal, hogy melyek a feladás legfőbb okai: milyen problémák jelentkeznek a táv közben és ezeket hogyan lehet elkerülni?

Ez valóban a ,,legyőzhető távolság”, ám alap-probléma, ha az időnként 6-8 kilométert, esetleg egyszer-egyszer 10-12 kilométert sikeresen teljesítő futó azt gondolja, hogy csak nekiindul és biztosan végigér a 21 kilométeren is. Ez már az a táv, amire fizikailag és pszichikailag – fejben – is fel kell készülni. A 21 kilométer nem kevés, még olyanoknak is okozott már gondot, akik korábban 28-30 kilométert is sikeresen teljesítettek edzéskörülmények között. Őket az elején elragadja a tömeg, a rajtnál dübörgő dobok ritmusa, és erejükhöz, felkészültségükhöz mérten gyorsabb tempóval indulnak neki. Mire észbe kapnak, legtöbbször késő, mert felborul a keringésük.

A leggyakoribb rosszullét a hipoxia, az agyi oxigénhiány. Ez a más sportokból jött, főleg nagy izomzattal rendelkezőket – küzdősportolók, dobóatléták, stb. – is veszélyezteti. A megdolgoztatott izmokba áramlik a legtöbb oxigén, és az agyba túl kevés jut, ezért zavartság, hallucináció léphet fel, amelyhez meglehetősen komoly agresszió is társul.

Ennek elkerülésre a megfelelő felkészülés javasololt, kezdőnél a tempó lényegtelen – tudja, érezze meg, hogy milyen sebességgel tudja végigfutni a távot! Ha 18 kilométer után még jó erőben érzi magát, nyugodtan megnyomhatja a végét.

A másik leggyakoribb probléma a dehidráció. Ahhoz képest, hogy a legtöbb rendezvényen remek a frissítés, sűrűn és pontosan következnek a frissítőállomások, mégis mindig sok a kiszáradt, eléhezett sportoló. Az rendben van, hogy egy profi futó nem minden frissítőpontnál lassít, de egy amatőr is alig veszt ilyenkor néhány másodpercet, ám nem veszélyezteti a célba futását!

A folyadék-ion-háztartásra nagyon érdemes odafigyelni, persze az sem jó, ha a futó hasában lötyög a víz! Edzésen, egy-egy szigetkörnél a folyadékhiány még nem jelentkező probléma, de érdemes edzésen is gyakorolni – és kikísérletezni –, hogy hogyan és mennyit együnk, igyunk a hosszú távokon. Főleg a rakpartokon, ahol mindig van szél, erősödik a hűtés, ami további erősebb verejtékezést okoz, ami még jobban megnöveli a dehidratálódás kockázatát. Az ion-háztartás ,,megbillenése” azért sem lebecsülendő probléma, mert görcsöket, sőt lassan gyógyuló sérüléseket is okozhat. A legtöbb futó tudja, hogy a kiegyensúlyozott táplálkozás milyen fontos, de mégis van, aki kolbászt reggelizik verseny előtt, holott a zöldségek például magas nyomelemtartalmuk miatt sokkal hasznosabbak, mint az ,,üres” kalóriák.

Összefoglalva:

  1. Tegyünk szert megfelelő alapedzettségre! (Edzéstervek manapság minden távhoz, minden mennyiségben rendelkezésre állnak!)
  2. Ismerjük meg szervezetünket! Mit és mennyit igyunk és együnk futás közben?
  3. A versenyen a saját, biztonsági végigfutó-tempónkat válasszuk! (A végén lehet majd hajrázni!)
  4. Használjuk a frissítőállomásokat! (Nem szégyen inni és enni egy pár falatot, az időveszteséget bőven kárpótolja a célöröm!)
  5. Csak a célban találkozzunk, de ott sem az orvosi sátorban!