Az első félmaraton – Gajdos Enikő

Gajdos Enikő élete első félmaratonjának a célvonalát férjével kézen fogva lépte át, arcukon látszott a hőstett véghezvitele okán érzett határtalan öröm. Enikő története olvasható a továbbiakban.

Előzmények:

Az első félmaratonomon szurkolóként vettem részt, 2012 márciusában Prágában, ami hatalmas élmény volt a pálya széléről is. Egy szintén„futófeleség” barátnőmmel buzdítottuk a fiúkat (és Katit), de olyan rosszul csináltuk, hogy a végén azon viccelődtünk, hogy legközelebb inkább mi is futunk. Aztán komolyan vettük a dolgot, és őszre be is lőttük magunknak a Nike Budapest félmaratont párban.

Én Peti (a férjem) és az Adidas Micoach mobilos alkalmazása segítségével edzettem. Kezdetben a 20 perc is komoly kihívás volt, de szép lassan fejlődtem, és meglett a kitűzött cél is, nem is volt nehéz. Annyira élveztem a nagy tömegben való futást, a magával ragadóhangulatot, hogy a verseny után egyértelmű volt, hogy az új cél az, hogy jövőre egyedül teljesítsem a távot, bár nem igazán voltam biztos sem abban, hogy könnyen meg tudom majd csinálni, sem abban, hogy tényleg kell-e ez nekem, azzal a sok hosszú edzéssel, ami egy félmaratonra való felkészüléssel járhat, de mégis masszívan ott motoszkált a fejemben, hogy de jó volna…

Az ősz és a tél henyéléssel telt, a hideg, a fájó torok, stb. remek kifogás tud lenni, különben is heti kétszer kungfura jártunk családilag, szóval a mentség megvolt, köszönöm, én sportolok. Aztán ahogy kezdett jóidő lenni, ki kellett tűznünk a következő célt, mert motiváció nélkül nem megy.

Kiválasztottuk a júniusi balatonfüredi Maratonmant (hogy ne kelljen az egész dögmeleg nyarat végigedzeni). Küzdöttem az edzésekkel becsülettel, de nagyon nehezen ment. 3 héttel a verseny előtt ledöntött valami vírus a lábamról, napokig feküdtem lázasan, majd a következőhét is úgy telt, hogy még a fogmosástól is úgy elfáradtam, hogy pihennem kellett utána. A vérvételi eredményemből aztán kiderült, miért voltam ennyire oda, vasat csak mutatóban találtak benne. (10,7-32,20 μmol/la normál érték, nekem csak 2,02 volt, csoda, hogy éltem… :))

Így a balatonfüredi verseny ugrott, de ha már beneveztem, rajthoz álltam a többiekkel, csak hogy egy picit azért had fussak. Dóri hősiesen teljesítette a távot, úgyhogy össze kellett szednem magam, hogy a legközelebbire én is rendbe jöjjek. Lelkiismeretesen szedtem a vasat, és pár hét után, amikor kimerészkedtem futni, már éreztem, mennyivel jobban megy. Az eddig 6.30-7-8 perces ezrek keserves átlagai után elkezdtek feltűnni az edzésnaplómban a 6perc alatti kilométerátlagok, igaz, csak néhány kilométerre.

Petivel csak az utolsó héten futottam együtt, le volt nyűgözve, ugyanis a 3 perces iramfutásokon 4.30 körüli átlagokat (is) futottam.Több hosszú futást is elblicceltem a nyaralás miatt, így egyetlen 16 kilis futás lett a felkészülésem csúcspontja. Az utolsó edzés a frissen alakult milsenyi „Kocogókör”-rel egycsacsogós-beszélgetős örömfutás volt.

Izgatottan vártam az új laboreredményt, de a vártnál rosszabb lett, vas még mindig határérték alatt, de már 7 fölé kúszott. Úgy lettem elengedve a versenyre, hogy észnél legyek, és igenis álljak ki, ha úgy érzem, lesz verseny legközelebb is.

 

Nike Budapest félmaraton 2013. szeptember 8.

Már előző nap felutaztunk, hogy nyugisan felvegyük a rajtcsomagot, és reggel se kelljen hajnalban kelni. A verseny útvonalán értünk a ligethez, hirtelen gombócba ugrott a gyomrom az izgalomtól, majdnem elsírtam magam a meghatottságtól a Nike egyik hatalmas reklámjánál (valami olyasmi volt, hogy bármit meg tudsz tenni, például lefutni még 3 kilométert – merthogy ennyi volt még vissza a célig), elérzékenyülten nosztalgiáztam a Hősök terénél is, hogy itt már milyen jó volt tavaly, mennyit segítettek az utolsó szakaszon a sorfalat álló szurkolók.

Reggel már fél hatkor kukorékoltam, mégsem sikerült igazán időben kiérnünk, sok időt vesztettünk a parkolással és a pisildék előtti sorbanállással (ezt bezzeg senki nem mondta előtte, hogy erre is szánjak legalább 15 percet). Szerettünk volna a pécsi csapattal találkozni, de ezt sajna elbénáztuk.

Izgatottan álltam be a rajtba. Bevallom, szabályt szegtünk, jobb befutó időt jósoltunk a matrica osztásnál, mint a várható volt, mert Peti szerint jobb a lendületes csapattal indulni. Az elején vissza kellett fognia, mert rohantam volna a többi sárga matricás villámlábúval. Meglepően könnyen ment a táv első fele, vigyorogtam, élveztem az itt-ott csörgő-zörgő szurkolók buzdítását, a zenekarok dübörgő, ütemet adó zenéjét, a szép épületeket, a napsütést, majd egyre inkább az árnyékot, a hömpölygő tömeg látványát előttünk és mögöttünk.

Itthon a magányos hosszú futásokon élvezem azt, hogy magamban vagyok, szeretem a csendet, néha sokat agyalok, máskor teljesen ki tud kapcsolni a futás. Itt az volt érdekes, hogy teljesen más élményvolt, annyira beszippantott és vitt magával a tömeg, annyira sok volt a külső inger, hogy nem is emlékszem, a dolgok figyelésén kívül mire gondoltam, gondolkodtam-e egyáltalán közben, és az is érdekes, mennyire gyorsan elment ez a több, mint 2 óra.

Fogalmam sem volt, hogy milyen időt futunk, nem vittem telefont, és Peti sem mondta az időt, néha megkérdeztem, hogy nem vagyunk-e túl lassúak, de amúgy nem stresszeltem rajta, bár az volt a titkos vágyam, hogy 6 perces kilométerátlag alatt sikerüljön, nem akartam belehajszolni magam semmibe, az volt a cél, hogy lefussam, ha bírja a vérem szusszal az oxigénszállítást.

14-15kili környékén kezdtem fáradni. Jött az energiazselé (szigorúan vízzel – most olvastuk a spuri magazinban, milyen fontos, hogy igyunk hozzá), tényleg könnyebb lett, de az utolsó 2 kilométerre már így is nagyon elfáradtam, fájtak a térdeim, alig tudtam emelni a lábaimat, és hiába volt ott a sok szurkoló, hajrázni nem tudtam.

A célban igyekeztünk jól helyezkedni, és mosolyogni egy jó kis befutó fotó reményében, de egyelőre csak egy olyan képet találtunk, ahol engem természetesen teljesen kitakar valaki, remélem lesz azért kép, ami megörökíti a hőstettemet. 🙂

Merthogy tényleg “hős” vagyok, várakozáson felüli 2:06-os nettó idővel, 5.58-as átlaggal kipipálva az első Nike félmaraton. :))))