Telekom Vivicittá sajtótájékoztató – elstartoltunk!

A mai napon a BSI és a Magyar Telekom közös sajtótájékoztatóján mutatta be a hétvégén megrendezésre kerülő eseményét. Július 10-11-én Budapesten a futók végre ismét közösségben versenyezhetnek a 36. Telekom Vivicittán!

A kétnapos rendezvényre 670 magyarországi településről érkeznek versenyzők, akik közül a legtöbben a 26-40 éves korosztályt képviselik. A félmaraton nevezői között a legidősebb futó 79 éves, a verseny legidősebb nevezője pedig egy 86 éves hölgy, aki a gyaloglásban indul. A 10 km-es távon a hölgyek (54%), míg a félmaratonon a férfiak (64%) vannak többségben.

“Egy év kihagyással, a COVID utóhatásaitól terhelten, de a Vivicittá hagyománya folytatódik. Igaz, hogy védettségi igazolvánnyal, a felújítások miatt kicsit sajátos útvonalon és nem ideális, nyári futóidőben, de a futóélet szépen lassan újraindul. A két nap alatt sok ezer futó élheti át ismét azt a közösségi érzést a rajtnál, az útvonalon és a célvonalon, ami a futást a 21. század legerősebb tömegmozgalmává tette. Az idei a 25. év amikor a Vivicittá és a BSI együttműködik a Magyar Telekommal. Ez pedig már sporttörténeti jelentőségű. A 25 év alatt Budapesten és további 11 vidéki városban 65 eseményen 466.200 nevező élhette át a Telekom Vivicittákon a közös sportolás élményét” – mondta Kocsis Árpád a szervező BSI ügyvezető-versenyigazgatója.

Az idei évben is a már megszokott Telekom VIvicittá távok várják az indulókat. A szombati napon a 7 km-es Midicittá, a 2,4 km-es Minicittá, a szintén 2,4 km-es Gyaloglás, a rövidtávú 2 km-es 3 fős váltó, a 900 m-es Családi Futás, valamint a szintén 900 m-es SUHANJ! Futam kerül megrendezésre. A vasárnap az egyéni-, valamint a páros és trió félmaratoné, valamints a 10 km-es távoké a főszerep!

Az esemény fő támogatója, a Telekom 5G hálózatával járul hozzá, hogy a futóverseny hangulatát azok is élőben, késleltetés nélkül élvezhessék, akik nem állnak rajtvonalhoz. A Telekom Összefutó Show kiváló minőségben, késleltetés nélkül megtekinthető az ország bármely pontjáról online, a www.telekom.hu/vivicitta oldalon és a Telekom YouTube csatornáján.

“A Telekom Vivicittá egy szabadtéri, családi és közösségi futóesemény, amely a mozgás öröméről és a közös élmények megosztásáról szól. Az idei Telekom Vivicittán újra felfeldezhetjük a közös futás örömét. Azoknak pedig, akik még nem állnak készen arra, hogy személyesen részt vegyenek az eseményen, az 5G hálózatunk erejével betekintést adunk a verseny hangulatába. A hírességekkel megvalósuló Telekom Összefutó Show-val, és annak élő, vágás nélküli közvetítésével bárki részesülhet az élményből” – nyilatkozta Szabó Melinda, a Magyar Telekom lakossági szolgáltatások vezérigazgató-helyettese.

Örömteli a várakozás a szervezőcsapat részéről, a startcsomagok már felvételre készen várják a versenyzőket! Aki még csak most kap kedvet az induláshoz, online nevezni a Telekom Vivicittára július 7. szerda éjfélig van lehetősége, ezután már csak a helyszínen. A kormányrendeletben foglalt részvételi feltételek ide kattintva megtekinthetők.

Akik most valamilyen oknál fogva nem tudnak részt venni a Telekom Vivicittán, nem maradnak rendezvény nélkül. A Virtuális Telekom Vivicittá július 9. és 12. között négyféle távon teljesíthető, a résztvevők itt is megkapják az idei egyedi Telekom Vivicittá befutóérmet.

Akár a Margit-szigeten, akár virtuálisan, de idén is vár a Telekom Vivicittá! ☺

Telekom Vivicittá sajtótájékoztató
A fotón (balról jobbra) Szántó Dávid riporter, Túróczy Bertalan futó, a Futni, hinni és élni könyv szerzője, Kovács Patrícia a SUHANJ! Alapítvány képviselője, Szabó Melinda, a Magyar Telekom lakossági szolgáltatások vezérigazgató-helyettese és Kocsis Árpád, a BSI ügyvezető-versenyigazgatója