FélmaratonMánia 2020 – COVID-19 miatti változások

A koronavírus járvány okán életbe lépett korlátozások miatt teljesen bizonytalanná váltak a szabadidősport események időpontjai 2020-ban, ez érzékenyen érinti az idei FélmaratonMánia sorozatot is. Mivel még nem tudjuk, hogy melyik évszakban melyik eseményt tudjuk megrendezni, a lentiek alapján módosítjuk 2020-ra a sorozat kiírását:

Alap esetben 4 egymást követő évszakban kell teljesíteni 1-1 félmaratont ahhoz, hogy teljesítő lehess. Ezt megszokott versenynaptár visszaállásáig úgy módosítjuk, hogy kivesszük az évszakokat a feltételek közül, azaz 4 félmaraton teljesítésével már „Mániás” lehetsz. A sorozat teljesítéséhez szükséges félmaratont BSI által rendezett valós vagy virtuális félmaratonon is le lehet futni.

Ez a változtatás a teljesítés több fázisában levő teljesítőt is érint:

  • 1. 2019. nyári kezdés (34. Wizz Air Budapest Félmaraton): Az itt kezdő futó már teljesítette a nyár-ősz-tél eseményeket, már csak a tavaszi van hátra. Ő 2020-ban még 1 tetszőleges BSI által rendezett valós vagy virtuális félmaraton lefutásával befejezi a sorozatot, és megkapja az egyedi érmét.
  • 2. 2019. őszi kezdés (Intersport Terepfélmaraton vagy K&H mozdulj! Balaton Félmaraton): Az itt kezdő futó már biztosan tejesítette az ősz-tél eseményeket. Ha a tavaszi Öböl Félmaratonon nem vett részt, még 2 BSI által rendezett valós vagy virtuális félmaratont kell futnia 2020-ban, ha részt vett, akkor egyet, és megkapja az egyedi érmét.
  • 3. 2020. téli kezdés (Zúzmara Félmaraton): Az itt kezdő futó már teljesítette a téli eseményt. Ha a tavaszi Öböl Félmaratonon nem vett részt, még 3 BSI által rendezett valós vagy virtuális félmaratont kell futnia 2020-ban, ha részt vett, akkor kettőt, és megkapja az egyedi érmét.
  • 4. 2020. tavaszi kezdés (Öböl Félmaraton): Az itt kezdő futó a tavaszi eseményt teljesítette, még 3 BSI által rendezett valós vagy virtuális félmaratont kell futnia 2020-ban, és megkapja az egyedi érmét.
  • 5. 2020. későbbi kezdés (még nem teljesített idén BSI félmaratont): Aki ezután kezdi el a sorozatot, az be tudja fejezni úgy, hogy az idén 4 BSI által rendezett valós vagy virtuális félmaratonon vesz részt. Ha négynél kevesebb teljesítése lesz idén, 2021-től a még hátralévő számú félmaratont már csak az évszakok sorrendjében teljesítheti (tél-tavasz-nyár-ősz).

Ezzel a módszerrel a lehetőségekhez mérten minden résztvevő tud tervezni, hogy melyik eseményeken szeretne részt venni.
Jelen módosítás abból a feltevésből indul ki, hogy 2021. elejétől az eseményeink a megszokott versenynaptár szerint zajlanak. Ha ez mégsem lesz lehetséges, az esetleges további FélmaratonMánia sorozatot érintő változásokat 2021. elején jelentjük be.

BSI FélmaratonMánia érmek átvétele

  • 1. Aki virtuális eseményen fejezi be a sorozatot, annak a virtuális esemény ajándékával együtt postázzuk az érmet.
  • 2. Aki valós eseményen fejezi be a sorozatot, a célba érkezés után a helyszínen veheti át az érmet.
  • 3. Aki 2020-ban valós eseményen fejezte be a sorozatot és nem vette át az érmét a célba érkezés után, a BSI nevezési iroda nyitásáig a Váci úti Spuri Futóboltban átveheti az érmet, utána újra a nevezési irodában.
  • 4. Aki a korábbi (2020 előtti) teljesítése után még nem vette át az érmet, a BSI nevezési iroda nyitásáig nem tudja átvenni.