Szociális szabadkártyák a Wizz Air Budapest Félmaratonra
Ha jelenlegi élethelyzeted nem teszi lehetővé, hogy részt vegyél az ország legnépszerűbb félmaratonján, pályázhatsz ingyenes indulásra! A BSI 10 darab szabadkártyát ajánl fel azoknak, akiket anyagi, szociális helyzete akadályoz abban, hogy nevezzenek a versenyre.
A pályázat keretében olyan futók jelentkezését várják, akik annak ellenére, hogy kellően felkészültek a félmaratoni táv teljesítésére, és rendszeres résztvevői a BSI eseményeinek most mégsem tudnak nevezni, mert nem engedhetik meg maguknak. Olyanok jelentkezését várjákk, akik a korábbi években nem vettek részt hasonló akcióban.
A maximum egyoldalas pályázatnak tartalmaznia kell az eddigi BSI-s és egyéb futómúltat, valamint annak a nehéz helyzetnek a rövid leírását, amely most lehetetlenné teszi a nevezést.
A beérkezett pályázatokat egy háromfős, a BSI-től független bizottság bírálja el. A bírálók anonim módon kapják meg a pályázatokat, így kizárólag azok tartalma és saját értékítélete alapján választják ki a 12 szabadkártyás futót. A pályázatok tartalma, a pályázók, illetve a kiválasztottak személye semmilyen formában nem kerül nyilvánosságra.
Tehát, ha pályázol és nyersz, egy leszel a tízezer indulóból, semmiféle kötelezettséget nem kell vállalnod, csak az a dolgod, hogy fuss egy jót!
A pályázatokat augusztus 31-ig várják a futosegitseg@futanet.hu címre. A pályázókat szeptember 4-éig értesítik az eredményről.