Emlék szeptemberből, rákészülés novemberre… Újabb félmaratoni történet!

Régen közöltünk már sztorit olyanok tollából, akik életükben először futottak félmaratont. Nos, akkor gyorsan összekapjuk magunkat, s folytatjuk a sorozatot, ezúttal Gonda Kata történetével, aki szeptemberben a Wizz Air Budapest Félmaratonon debütált a 21 kilométeres távon, s a teljesítés fölött érzett örömében már a balatoni félmaratonra is benevezett azóta. Lássuk hát!

Az első félmaraton belülről

Hol is kezdjem… szombat este.. .nem jön álom a szememre, jól leplezem, de csak az jár a fejemben, hogy 4 malomvölgyi kör, meglesz az… 3:15-kor kellett kelni, de ez az ébredés, ez más volt, nem egy szimpla hétköznapi ébredés, valahogy ezen a hajnalon könnyű volt felkelni… hisz elérkezett a VERSENY napja, találkozás a többiekkel, pihi a buszon, majd hangolódás, és “imádkozás” az égiekhez, hogy tartson ki az idő a verseny alatt…végül kegyes volt hozzánk.

Megérkeztünk Pestre… rajtszám átvétel… “5386 Kata”, és az a bizonyos “Első” rajtszám… itt már fokozódik a hangulat, azt hiszem kezdem átérezni a verseny komolyságát, és megkezdődik a ráhangolódás… rajtszámfelvételek, krémezés, zsepi, gél… minden megvan, akkor irány a rajthoz állás.

És eldördült a rajtpisztoly, eljött az idő, hogy a hőn dédelgetett álom valóra váljon, ami olyan elérhetetlennek tűnt, főleg a verseny előtti hetekben. Vajon eleget készültem rá?! Azt éreztem, hogy fejben minden rendben van, no de a lábamban is van elég kilométer a 21-hez?

Úgy látszik volt, nem volt hiába a futás mellett a sok spinning (köszi, Dinyus, mikor az ellenállást nem hagytad hogy én tekerjem, hogy ha kellett reggel 6-kor kijöttél Malomvölgybe futni, hogy húzzál egy teljes körön keresztül, vagy épp a Nevko pályán nem hagytad hogy a résztávos edzést kényelmesen fussam).

A célom a szintidőn belüli teljesítés volt, taktika sem volt, csak annyi, hogy az elejét ne fussam el. A frissítést is nagyjából összeraktam a fejemben, de gondoltam, hogy futás közben majd úgyis érzem, hogy mikor kell inni-enni. Mindenki felkészített a holtpontra, sokan mondták, hogy majd 17 km körül jön. Nálam már 8 km-nél jött, nem is értettem, hogy miért ilyen korán, de aztán megláttam a 9 km-t, majd a 10 km-es kaput, átestem ezen a holtponton, és egy pillanatig sem fordult meg a fejemben, hogy ezután jöhet még holtpont. Nem is jött!

Az elejétől a végéig, hatalmas élmény volt, imádtam minden percét. Örülök, hogy megcsináltam, a legnagyszerűbb amikor átlépjük a célkaput! Az a pár másodperc, leírhatatlan, főleg első félmaratonnál… futókönnyeket előcsalva… aztán megfogalmazódott bennem pár perccel célba érés után: “hogyan tovább”? Természetesen újabb félmaraton időeredmény javításával.

Ezúton szeretném itt is mindenkinek megköszönni a verseny előtti támogatást, segítséget, jótanácsot biztatást, és sms-t, valamint a verseny utáni gratulációkat, igazán jól estek!