Első félmaratonom története: Domiter Péter

A Telekom munkatársa a nézők buzdításának is köszönheti, hogy túllendült a holtponton április 17-én. Az iramfutók is sokat hozzátettek.

20160417_Vivicitta_0329

Első félmaratonom volt a Telekom Vivicittá Félmaraton, felkészüléssel, sok izgulással és nagy reményekkel. Telekomos dolgozóként ezt az eseményt tűztem ki a nagy napnak.

Nagy reményekkel és egyetlen elvárással – 2 óra alatt fussam a távot – indultam el otthonról. Már az odaúton is sok, hozzám hasonló „bolonddal” találkoztam, és a helyszínre érve már hatalmas és hömpölygő tömeg fogadott. Bevártuk egymást kollégákkal, barátokkal, persze mindenki adta a tanácsokat: ezt így csináld, amazt pedig úgy… De itt már mindegy volt, magával ragadott a tömeg és a hangulat, reményeim pedig egyre nőttek.

Beálltam a második rajtzónába, nagyjából a futott km-k alapján ide gondoltam magam. Egyre közeledett a rajt időpontja, beállítottam a trackert, a zenelejátszást és vártam az indulás pillanatát. Elértük a 9:00 órát, utána pedig vártunk még egy keveset, hogy mindenki elinduljon. Felvettem azt a tempót, amit elvártam magamtól, innentől pedig szépen haladtam egy kényelmes tempóban. A Lánchíd előtt ért be az 1:45:00-ás zászló, onnantól az ő tempójukban közlekedtem egészen a 16-os kilométerkőig.

Itt érkezett el a holtpont, a lábam elnehezedett, de szerencsére ez volt az a pont, ahol egyre több néző állt az út mentén. Az ő buzdításukkal, segítségükkel túllendültem a holtponton, ha nem is az eredeti sebességgel, de egy egészen vállalható tempóval sikerült továbbfutnom.

A 18-19-20-21-es kilométerkő már lassabban, de biztosan követte egymást. Ahogy egyre közeledett a cél, úgy éreztem egyre magabiztosabbnak magam, és tudtam, hogy ez már meglesz. 750 méter volt már hátra mikor ráfordultunk a célra és az utolsó erőbedobással, lendülettel eljutottam a célig.

Felemelő érzés volt ennyi ember között beérni a célba, nekik köszönöm a buzdítást, a szurkolást! (A célegyenesben „Fuss B.szod” táblával álldogáló leányzó még mosolyt is tudott csalni az arcomra.)

A célban már csak a pihenés és a nyújtás maradt, aztán pedig a séta a villamosig és onnan haza, de mindez már jóleső fáradtsággal a lábaimban.

A hazaúton érkezett meg a hivatalos eredmény : 1:49:14, tehát bőven sikerült elérnem a célomat!

Külön köszönöm a két 1:45:00-ás iramfutónak, akik nélkül biztos vagyok benne, hogy ez az eredmény nem így nézett volna ki! Sajnos a nevüket nem sikerült megtudnom, de csak ismételni tudom magam: köszönöm!

A szervezés, a hangulat, az emberek, az időjárás mind-mind remek volt, ezzel is hozzájárulva a tökéletes vasárnapi, első félmaratonhoz!