Felkészülési versenyek a 28. Nike Budapest Félmaratonra

Szeretnénk ha minél több kellően felkészült hazai futó választaná a szeptember 9-i 28. NIKE Budapest Félmaratont az év egyik célversenyének. Ez a cél – főleg az első félmaraton teljesítése – csak jól megtervezett következetes felkészüléssel érhető el, ahol a kellő mennyiségben begyűjtött km-ek mellett helyet kell kapni a minőségi munkának is.
A felkészülés második szakaszában szükségesek a tervezett versenytempóban teljesített futások, amelyeket jobb társaságban, leginkább versenykörülmények között teljesíteni. Az edzések monotonitását időnként egyébként is meg kell törni valamilyen módon: a szokott futóterep megváltoztatásával, csoportos futással, „sorstársakkal” való találkozással, olyan eseményekkel amelyek szinten tartják az eltökéltséget és sikerélményt nyújtanak. Ezért 2013-ban kiegészítjük felkészülési tanácsainkat, edzésterveinket felkészülései versenyekkel a 28. NIKE Budapest Félmaratonra készülőknek a színes hazai palettáról.

A felkészülési versenyek kiemelt távjain a 28. NIKE Budapest Félmaraton egyéni, 21,1 km-es távjára az adott verseny előtt legalább 10 nappal benevezett futók 50% kedvezménnyel indulhatnak. Az érvényes nevezést a BSI-től kapott visszaigazoló legkésőbb a verseny helyszínén történő bemutatásával kell igazolni. A versenyeken Törzsfutóink (Spuri Futókártya felmutatásával) 20% díjkedvezménnyel indulhatnak. A kedvezmények nem összevonhatók.

XXX.Vértes Volán Tatai Minimaraton, 14 km, augusztus 3. szombat

Az egyik legpatinásabb és legnépszerűbb hazai vidéki verseny idén szép jubileumhoz érkezett, a szervezők bizonyára az eddigieknél is jobban kitesznek magukért. Hangulatos belvárosi és tóparti útszakaszok, lelkes közönség.

Versenykiírás hamarosan

 

XI. Túri Kupa, Mezőtúr 12 km, augusztus 18. vasárnap

A Dunántúl után irány az Alföld! A hagyományosan jó hangulatú verseny Mezőtúr ünnepi rendezvényeihez kötődik, ezért futás után részese lehetsz egy hamisítatlan kisvárosi kavalkádnak is!

Versenykiírás hamarosan

 

III.Folyóparti Futóparti, 13,5 km, augusztus 31. szombat

Az Óbudai Futókör által szervezett verseny útvonala a főváros egyik közkedvelt futóterepén a Római-parton vezeti végig a résztvevőket. Ezt a pályát mindenkinek ismernie kell, ha egyszer eljössz, visszatérő vendég leszel! A félmaratonra készülsz? Remek alkalom, hogy a nagy nap előtt egy héttel ezen a versenyen próbáld ki, hogyan sikerült az elmúlt hetek felkészülése.

Versenykiírás hamarosan